Ez a domain eladó! This domain is for sale.
További információk / more information: support@wphungary.com

RSS
 

Archive for október, 2010

[*][*] Zírácska elment [*][*]

26 okt

Annyira friss még a fájdalom, hogy szinte a könnyem között írom e sorokat! Mondhatom, hogy hosszú betegség után elment, kilépett az életünkből El Cranero Duro Zíra . Zíra az ” örök túlélő” ! Viszont a mai napon sajnos nem Zírácska volt a nyerő. Közel nyolc és fél évet élt köztünk, amibe szinte csak szép emlékek vannak. Mikor a családba került egy négy éves, számomra nagyon szeretett, és soha nem felejtett Rottweiler kutya elvesztésének a fájdalmát pótolta.  Két nappal ezelőtt egy kisebb stroke -ot kapott, tegnap szintén egy jött, a ma reggeli viszont elvitte! A legborzalmasabb az volt, hogy az utcánkba az összes kutya vonyított. Tudtam, hogy akkor távozott a ” virágos mezőre” , ahol találkozott az összes elveszett, és szeretett állatainkkal .

Zírácsa örökké a szívembe élsz, és soha nem foglak elfelejteni!!

 
 

Vissza, és előre tekintés……

18 okt

Mióta komolyabban kutyázunk, ” ami elég régen kezdődött” mindig is szerettünk  volna jó tenyésztők lenni! Komolyabban a Kanári-Szigeteki kutyával szerettünk volna foglalkozni, de annyi negatívum, annyi balszerencse ért minket, hogy mérleget készítettünk, és rájöttünk ezt a fajtát váltani kell. Így kezdődött az afgán agár , mint szerelem, kiállítás, és tenyésztés. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon sok segítséget, instrukciót kaptam True Lady tenyésztőjétől, DE csak egy darabig! Elérkeztünk arra a pontra, mikor már egy-egy kiállítási eredménynek, vagy champion címnek nem örült, sőt  egyenesen szégyenletesnek tartotta! Kapcsolatunk megszakadt! Tudom, ugyan  sokat köszönhetek neki, és nem felejtem el a segítségét, de számomra ez a magatartás nagy tanulsággal bír,  mert tudtam, és tudom – ÉN NEM ILYEN SZERETNÉK LENNI! Mikor megszületett a várva várt első alom, szinte mindent elkövettem azért, hogy ha csak pici lehetőség is van rá, maradjanak Magyarországon a kölykök. Próbáltam, és próbálok a lehető legtöbbet segíteni a gazdiknak, hogy a legjobbak legyenek, mert ők a legnagyobb reklám úgy nekem, mint magának a Szitár al Fidda Kennel– nek ! Tudom, néha “elviselhetetlennek” ,  akadékoskodónak tűnhetek, mikor küldenek a gazdik egy-egy képet, és mindenbe belekötök és kritizálok. –  hol a póráz, hogy áll a kutya lába, milyen  háta, hol farka, hogy áll a lábad, a kezed, a kisujjad, de szerencsére elfogadják, és építő kritikának fogják fel,  AMI AZ IS !!!!  Mikor viszont visszajön másnap a fotó és tökéletes, akkor tudom érdemes volt, és annyira boldog vagyok! Senki ne gondolja, hogy én mindent tudok, mert ez közel sem így van, de másba sokkal  könnyebb megtalálni a hibát, viszont  úgy gondolom közös az érdek, ezek a kicsik, a lehető legjobbak legyenek!! Jönnek a kiállítások és kapja az ember a visszajelzéseket!!!!!  Példa: Az elmúlt hétvégén Akil Famal Szitár al Fidda – Komárom CACIB kiállításon indult. Előző nap mint mindig,  szegény Reninek és Nicunak a lelkére lett kötve , hogy telefonáljanak ha megérkezte, ha kijöttek a ringből, ha bármi történt! Féltettem egy kicsit Őket, mert egy nagyon jó bíró bírálta őket, / Dr. Tesics György / de nekem egy negatív élmény  emléke maradt meg.  Szerencsére most az elmondások alapján normális bírálatot hozott minden osztályban! Nagyon jó volt hallani, hogy Akil minden téren tetszett neki, kölyök osztályos  kora ellenére, szinte  minta afgánnak titulálta a kutyát! Külön kiemelte milyen remek testfelépítésű, milyen jók a szögelései, milyen tökéletes a pigmentje, az idegrendszere, a ringdresszúrája, és külön megköszönte, hogy ilyen kutyát bírálhatott! Délután a BIS ringben megint csak remekelt Akil. Közel 20 ellenfél közül elsőre választották be a szűkítésbe, és ** BIS II. ** helyezett lett! Köszönet Trikszynek aki egyre jobban összeszokik Akillal, és egyre jobbak együtt! Minden győzelem nagyon jó, de mikor 20- 25 ellenfél van, a második helyezés is sokkal nagyobb jelentőséggel bír!!!! Másnap megint nagyon jól szerepelt a kicsim,  a bíró szintén rendkívül jó minősítést adott, és zárásképp egy puszit is nyomott Akil buksijára! !!! Ilyenkor érzi az ember azt, hogy van értelme a munkájának.  Megéri ” akár egy kis sértődés  árán is ” negatív kritikákat mondani a gazdiknak, ‘ majd helyre hozzuk a dolgokat ‘ , mert szerencsére tudják, hogy az egész piszkálódás,  a sok  kritika értük, és nem ellenük szól!!!!  Mikor viszont boldogan és lelkes izgalomtól fűtötten jön a telefon, hogy SIKERÜLT, ez viszont semmihez nem hasonlítható  jó érzés!

Szombat déltől olyan eufórikus hangulatba vagyok, csak mosolygok, és mindent annyira szépnek és jónak látok!

Köszönöm a gazdiknak , hogy ennyire szeretik a kicsi kutyáimat, hogy szépen tartják őket,  foglalkoznak velük, hogy viszik őket kiállításra, és legfőképpen, hogy hozzák a sikereket! Egyre többet járnak a gondolataim az új, leendő almon, és bízom benne abból is maradnak az országba szép számmal. Csak reménykedni tudok és bízom benne, szintén olyan gazdikra találok, akik ehhez az alomhoz hasonlóan szívesen veszik a segítséget, és szintén úgy gondolják, a közösen meghozott eredménnyel mindenki csak jól jár! Ők sikeresek, és nagyon jók lesznek, én pedig  büszke “mami”, és büszke tenyésztőként nézhetek a múltba, és a jövőbe….

 
 

Miskolc és Diósgyőr…

12 okt

Vasárnap  október 10-én volt a kicsiknek, és True Ladynek az év utolsó szabadtéri kiállítása! Nem kellett sietni, mert tudtuk 10 órakor kezdődik a kiállítás, és volt előttünk közel 30-40 kutya! Nagyon vártuk, mert évekkel ezelőtt találkoztunk utoljára Auguszt Brigivel, most  Miskolcon viszont újra  találkoztunk, és láttam elbűvölő kisfiát Zétit, akibe első pillanatba beleszerettem 🙂 A bírónk egy Szerb származású úriember volt, aki a kicsiket igazán furcsán bírálta! Bevittük a két fiút, annyit mozgatta őket , mint más kiállításokon a felnőtteket sem. Magic heréit nem találta, és megkérdezte lány ? 🙂 🙂 A fiúknál Magic Star ,  a kislányoknál Eywa lett a győztes, igaz neki nem volt ellenfele. Összevetésen Magic nyert  így Ő mehetett a bébi BIS-be 🙂  – igaz,” Hét és fél hónaposan”  A felnőtteknél Zara lett a BOB , de ha True Lady nyert volna sem maradtunk volna, mert megbeszéltük, hogy hazafele keresünk valami fotózásra szép helyet! Úgy gondoltuk meglátogatjuk a Diósgyőri várat, amit nem bántam meg,  mert annyi sok szép fotót tudtunk ott csinálni! Nem mondom, hogy négy afgán agárral könnyű, nem megoldhatatlan a fotózás  🙂 Elindultunk, és bementünk Lillafüredre, szerettem volna a kedvenc sziklafalam  előtt csinálni egy pár szép képet, de legnagyobb sajnálatomra sziklamászók gyakoroltak a falnál, így szinte az egész falat mászókötél borította! Így ezt kihagytuk és indultunk tovább! Mikor hazaértünk ezek a kölykök olyan boldogok voltak , annyira örültek, mintha  egész nap nem együtt lettünk volna! Azt gondolom True Lady egy nagy szünetet fog tenni a kiállítások terén, mert jövő év májusától kell még  egy mezei CAC eredmény, amivel megszerzi  a Show Champion címet.  Tavaszon viszont újra fedeztetve lesz, így az utolsó év végi kiállítások között fogunk keresgélni! Akkor viszont jön az új generáció is,  bébi osztályba! A két fiú EWOK és Magic,  illetve a kis trónörökös Eywa, az évet a Derby kiállítással zárja! Izgalommal várjuk, mert a Derbyn már fiatal osztályba indulnak a kicsik! Félelmetes mennyire nőnek! Szinte most születtek, és már fiatal osztályosak lesznek!

 
1 Comment

Posted in Kutyáim

 

Egy sikeres boldog hétvége – Szentes CAC….

04 okt

Annyira jó volt a hétvége, hogy muszáj az elejétől kezdenem! Szombat reggel hazaértem a kórházból, de sajnos nagyon rossz éjszakánk volt, így kénytelen voltam lefeküdni egy picit. Az ilyen alvások azért jók, mert velem álmomba sem történhet semmi , ugyanis True Lady végig szorosan mellettem van. Tizenegy körül kezdtük a kozmetikát, készülve a Szentesi CAC kiállításra. Sajnos Eywa baba gyomorrontást kapott, így Ő ugyan be volt nevezve, de kimaradt a kozmetikából.  Nem szerettem volna Őt ezzel fárasztani.Kozmetika közben szinte folyamatosan tartottam a kapcsolatot Nicuékkal, és Brigiékkel, mert a két kutyusom Aminah, és Akil az Európa Kiállításon képviselték a Szitár al Fidda Kennelt! Az előző írásomból látható milyen szépek, és sikeresek voltak! Nagy köszönet nekik!!! Elkészültek a szépségek, és készültünk a vasárnapra! Már nagyon vártam, mert tudtam neveztek Andiék, és hozzák Afrát, és Dannyt ! Mi csupán annyival érkeztünk előbb, hogy a két sátornyi helyet szinte a legjobb helyen találtuk. Már a parkolóban találkoztunk nagyon sok ismerőssel, többek között Lupkovics Gellértel, aki nagyon örült, mert segéd bíró volt, így szinte ragyogott a boldogságtól, mikor megtudta, hogy hét afgán agár is nevezve van. Ő a bírálattal gondolom tanult, én viszont úgy gondolom, ilyen alaposan még sosem volt lebírálva egy kutyám sem! Szinte minden porcikájuk át lett tapintva, de büszkén mondhatom a korukhoz mértem nagyon jó minősítést kapott mindegyik! Megérkeztek Andiék, és Afra túláradó szeretetéből alig tudtam mozdulni! Ez nem baj, csak amikor Afra nekem örül, a három kicsi meg Afrának, na az egy kicsit érdekesebb volt! Csupán azért nem vittek el, mert nem akartak 🙂 Még egy gondolat Afrával való találkozásról, Laci picit később érkezett a sátorhoz, de amint Afrácska meghallotta a hangját, alig lehetett bírni vele! Olyan édes, hogy nem felejt el minket! Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, gondolom kárpótolni akart a múlt hét után, mert szikrázó napsütés, és kellemes kiállításra való meleg volt. Ugye senkinek nem kell mondanom, mekkora feltűnést keltettünk a szebbnél szebb afgánokkal, és persze fotósokból is volt bőven. Elkezdődött a bírálat, mint mindig a kicsik nagyon tetszettek a bíróknak, mind a négy kölyök a nagyon ígéretes minősítést kapta. True Lady már a kozmetika asztalon való kifésülés alkalmával magához vonzotta a tekinteteket, mert versenysúlyában van, és közel hét hónappal a szülés után a szőre is nagyon szépen regenerálódott!  Petik Zsuzsa bírónő nagyon jó minősítést adott, és büszkén mondhatom, hogy nagyon tetszett neki True Lady. Bírálat után olyan jó hangulat lett, szaladgáltunk,csináltunk egy csomó jobbnál-jobb képet, és itt Andival együtt élve az alkalommal, kiéltük összes vágyainkat a fotózással kapcsolatba ! Még egy ilyen képet, mégy egy olyat, és mire feleszméltünk több mint kétszáz jobbnál jobb kép készült! Készültünk a BIS ringbe, a kölyköknél Eywa képviselte a csapatot, mert annyira jól volt – szerencsére nyoma nem volt a gyomorrontásnak, hogy Ő mehetett a BIS-be!  Nagyon sokan voltunk a ringbe, és  az elsők voltunk akit az ötös szűkítésbe beválasztott a bírónő, de a mozgásunkon még van mit javítani!  de ami késik…. ! 🙂 Következett Danny aki a fiatal osztályt képviselte csapatunkból, és meg kell mondjam a mozgása valami nagyon szép volt! Persze rá sem néztek a ringbe, így a tizes fajtacsoportban következett True Lady! Ekkor már annyira fájt a lábam, mert megint nagy gondok vannak, hogy ezt a feladatot már Laci oldotta meg, és szerencse mert Ő egyenletesen és nagyon szépen mozog együtt True Ladyvel. True Fajtacsoport harmadik helyezett lett, és büszkén mondhatom megérdemelten, mert a kicsikhez méltón a mami is ismét gyönyörű! Ezek után már csak a búcsú maradt Andiéktól ami nehezen ment, és amit egész nap nem tudtunk megbeszélni, azt folytattuk az autóból telefonon! 🙂 Én annyira jól éreztem magam, függetlenül az eredményektől, hogy azt az egyet sajnálom, Andiék nem neveztek Miskolcra! De már a jövőhetet is nagyon várom, mert Miskolcon viszont találkozunk Auguszt Brigivel akivel évek óta nem találkoztunk, és tudom vele is kevés lesz az idő…. ! Csak kérem az égieket, ne essen az eső!!!!

KÉPEK a kiállításról

 
1 Comment

Posted in Kutyáim

 

Aminah és Akil az Európa Kiállításon – Euro Dog Show 2010 Celje

04 okt

EUROPEAN Dog SHOW 2010
Slovenia / Celje

**Aminah Almas Szitár al Fidda ** ~~ BEST PUPPY OF BREED !!! ~~ Owner : Brigitta & Tibor Garas

**Akil Famal Szitár al Fidda** ~~  VERY PROMISING !!! ~~ Owner : Renáta & Nicu Pop


I’m very happy!!!!!!!!

 
No Comments

Posted in Kutyáim